Az út Ahtohallanba
1. évad 3. ep.: A Jégvarázs 2 márciusi tesztvetítése a Disney Animation stúdióban mindent eldöntő pillanatnak bizonyul két dal, az „Előtűnt az ég” és a „Tárulj fel” számára: az egyik dal kikerül a filmből, a másik azonban (amit pár héttel korábban még szintén a kivágás veszélye fenyegetett) végre a helyére kerül a filmben. Sterling K. Brown és Evan Rachel Wood rögzítik az általuk játszott karakterek, Mattias és Iduna szövegeit. Mike Giaimo díszlettervező visszaemlékezik a csapat Norvégiába, Finnországba és Izlandra tett "tanulmányi kirándulására" és arra, milyen nagy hatással volt ez az utazás a filmre. Brittney Lee látványtervező Ahtohallan vizuális megjelenítésére tesz javaslatot, Kristen Bell és Chris Buck rendező pedig megosztják a nézőkkel, milyen mélyebb, személyes jelentés és érzelmi töltet rejlik Anna dala, a „Más út nincs” mögött.
